Ünnepélyes keretek között helyezték el pár napja a tevékenységét várhatóan 2016 nyarától megkezdő Bátonyterenyei Katasztrófavédelmi Őrs alapkövét.
Bátonyterenye. A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság illetékességi területének mentő tűzvédelmi lefedettsége nagymértékben javult a három katasztrófavédelmi őrs kialakításával. Nógrád megye területén a bátonyterenyei járás és környéke minősül jelenleg még fehér foltnak. Vagyis ebben a térségében azonosította a hivatásos tűzoltóságok vonulási ideje alapján a katasztrófavédelem, hogy a reagáló képességet javítani szükséges.
Az őrsprogram keretében lehetőség nyílt a negyedik, s egyben utolsó katasztrófavédelmi őrs létrehozására – Bátonyterenyén –, amelynek elindulását követően már nem lesz Nógrád megyében olyan település, amely ne kapna tizenöt percen belül mentő tűzvédelmet. A szertárépítési munkálatok az alapkőletételt követően elkezdődnek, majd az őrs várhatóan 2016 nyarán kezdi meg munkáját.
Becsó Zsolt országgyűlési képviselő elmondta, hogy egy újabb jelentős mérföldkő lesz ez szűkebb hazánk életében. A képviselő eredményes közös munkát kívánt az önkormányzatnak és a katasztrófavédelemnek, majd elmondta: örömmel tölti el az, hogy a rétsági, a berceli és a szécsényi katasztrófavédelmi őrsök létrejövetelét követően Bátonyterenyén is megvalósulhat a nagyobb közbiztonságot eredményező tűzoltóság.
Berecz György tűzoltó ezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője megköszönte a városvezetésnek az őrs létrejövetelének érdekében eddig elvégzett közös munkát. Mint mondta, a vonulási idők az őrsprogramot megelőzően sok településen akár negyvenöt percet is igényelhettek, amely esetben már nem lehet mentő tűzvédelemről beszélni. Az újonnan megalakuló őrssel azonban Nógrád megye összes településére tizenhárom percen belül kiérkezhetnek a hivatásos egységek, ami rendkívül nagy eredmény a korábbiakhoz képest, s ezzel országos szinten is jelentősen fejlődik szűkebb pátriánk.
Nagy-Majdon József, a város polgármestere beszédében megfogalmazta, hogy menynyire fontos pont az őrs létrejötte a város életében. Hangsúlyozta, az ilyen és ehhez hasonló fejlődés hozzájárul ahhoz, hogy Bátonyterenye vonatkozásában valós, minden funkcióját betöltő városról lehessen beszélni. Hozzátette, az új tűzoltóság nagyobb közbiztonságot jelent majd mind Bátonyterenye, mind pedig a környező települések lakosságának.
A beszédeket követően került sor az alapkő letételére, amelybe elhelyeztek egy időkapszulát is.