„A lehetőség Benned – Női sikerek” címkéhez tartozó bejegyzések

„A lehetőség Benned – Női sikerek” – Császár Zsóka

„A lehetőség Benned – Női sikerek” – Császár Zsóka

csaszar-zsoka-Gyongyosi-Csalad-es-KarrierPont

„A lehetőség Benned – Női sikerek” sorozatunk keretében két izgalmas nő – egy vállalkozó és egy hegyközségi elnöknő – gondolatait szeretnénk Veled megosztani, mely inspirációként szolgálhat számodra.

Az előadásokban megmutatjuk, hogyan sikerült egy vidéki, jellemzően férfiak uralta területen nőként helytállni sőt kiemelkedőt nyújtani.

Zsóka Erdélyből indult, most Heves megyében él. Korát tekintve fiatal, de így is fordulatos életúttal érkezett el a vállalkozói létbe. Ebben a videóban megtudhatjuk, hogyan indult el vágyai irányába és megismerhetjük milyen válaszokat adott a különböző kihívásokra.

„A lehetőség Benned – Női sikerek” – Kovács Zita

„A lehetőség Benned – Női sikerek” – Kovács Zita

kovacs-Gyongyosi-Csalad-es-KarrierPont

„A lehetőség Benned – Női sikerek” sorozatunk keretében egy izgalmas nő – vállalkozó és hegyközségi elnök- gondolatait szeretnénk Veled megosztani, mely inspirációként szolgálhat számodra.

Az előadásban megmutatjuk, hogyan sikerült egy vidéki, jellemzően férfiak uralta területen nőként helytállni sőt kiemelkedőt nyújtani.

A Kovács családban apáról lányára száll a borászmesterség. Kovács László 1999-ben alapította a jelenlegi Kovács Borászatot, és gazdagította saját dűlőkkel a nagyszülőktől örökölt szőlőbirtokot. Azóta folyamatos az újabb, egyre minőségibb terméssel büszkélkedő ültetvények vásárlása, telepítése és a szőlészet-borászat fejlesztése. 2011-ben a borász lánya, Kovács Zita szintén visszatért az elődök hagyományához, így ma már ő is a családi vállalkozás oszlopos és lelkes tagja édesapja mellett.