Szép eredmények jubileumait ünnepelhetjük

 

A Salgótarjáni Városi Sportcsarnokot 40 éve adták át

A Salgótarjáni Városi Sportcsarnokot 40 éve adták át

 Megyénk sporttörténelme bővelkedik kimagasló eredményekben, eseményekben. Az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül(!) – összegyűjtöttünk pár olyan történést, amelynek 2016-ban kerek évfordulója lesz. Olimpiai remeklések, SSE alakulása, Bérczy, Szojka, Szalay, Zelenka, Bereczki, Bekecs születése, Mecser Európa-csúcsa, sportlétesítmények átadása, ugró-, illetve gyaloglógála bemutatkozása… Van miből szemezgetni. Remélhetőleg néhány esztendő múlva a 2016-os évre is szívesen tekinthetünk majd vissza.

 

195 éve történt
– Bérczy Károly (eredeti neve: Stand Károly) 1821. március 2-án, Balassagyarmaton született. A Nógrád megyei sportdíj névadója indította el 1857. január 15-én az első magyar nyelvű sportlapot „Lapok a lovászat és vadászat köréből” címmel.

165 éve történt
– Megszületett Zsingor Mihály (Ragyolc, 1851. június 2. – Budapest, 1894. február 27.), aki korának elismert sportszakembere, és tornatanára volt.

115 éve történt
– 1901-ben alakult meg a Salgótarjáni Sport Egylet (majd Salgótarjáni Vasas, Salgótarjáni Kohász Sport Egyesület, Salgótarjáni Torna Club), a nógrádi megyeszékhely legrégebben alapított sportklubja. A számos sikeres szakosztályt működtető, számtalan bajnokot és válogatottat adó klub 1992-ben oszlott fel.

– Zelenka István, az SBTC egykori hosszútávfutója 1901. december 17-én született Ráckevén, először ő nyert magyar bajnokságot nógrádi színekben. Maratoni távon 1929-ben megszerezte a magyar bajnoki címet, nógrádi színekben előtte senki nem szerzett ilyen titulust atlétikában. 1976. november 23-án hunyt el, Balassagyarmaton, nevét emlékfutás őrzi.

– Nivelt Ferenc 1901. december 3-án született, Baglyasalján. A Salgótarjáni Sport Egylet első atlétikai sikereit ő érte el, a közép-, és hosszútávfutó vidékbajnoki-, és kerületi bajnoki címeivel vált ismerté. 1988. október 5-én hunyt el, Salgótarjánban.

110 éve történt
– 1906. május 20-án adták át az SSE székhelyének számító tiszti kaszinó mögötti területen a teniszpályákat, valamint a nyári kuglizót, melyek megalapozták a két sportág népszerűségét, illetve sikerességét a nógrádi megyeszékhelyen.

95 éve történt
– Megszületett Fekete Árpád (Salgótarján, 1921. március 5. – Guadalajara, 2012. február 26.) labdarúgó, csatár, edző. 1963-ban a mexikói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya volt.

Szojka Ferenc idén lenne 85 éves

Szojka Ferenc idén lenne 85 éves

85 éve történt
– Az SBTC legendás labdarúgója, Szojka Ferenc Salgótarjánban, 1931. április 7-én született. Az 1952-es olimpián aranyérmet szerzett, bár nem lépett pályára. Az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett és pályára lépett az 1958-as világbajnokságon is. 1946-tól húsz éven át játszott Salgótarjáni színekben jobbfedezetként. A csapat elsőszámú irányítója volt, amit kitűnően megoldott. Összesen 369 bajnoki mérkőzésen szerepelt, ebből 324 NB I-es, 1956-ban az év labdarúgója lett. 28 alkalommal szerepelt a válogatottban és egy gólt szerzett.

– 1931-ben kezdték megszervezni a Salgótarjáni Sport Egyletnél a szakosztályi szintű bokszot, majd nemsokára beléptek a Magyar Ökölvívó Szövetség tagjai közé is. A SSE első háziversenyét még a szakosztály megalakulása előtt, 1931 februárjában megrendezték.

– A salgótarjáni Sólyom Kálmán (1931–1981) az ötvenes években kortársa és csapattársa volt a háromszoros olimpiai bajnok Papp Lászlónak, és kétszer is magyar bajnok lett, igaz, már budapesti színekben.

– A neves gátfutó, Botár Attila 1931. november 18-án született Salgótarjánban. A Sesében kezdte pályafutását, majd egy évtizeden keresztül volt a magyar válogatott tagja, és kilencszeres magyar bajnokká vált, 1997-ben hunyt el.

80 éve történt
– Karancskeszi büszkesége, Platthy József, a Kisbéri LE-t képviselte Berlinben, az 1936-os olimpián, és a Nógrádból fiatalon elszármazott lovas díjugratásban a harmadik helyen végzett Sellővel, a telivér kancával, 8 hibaponttal. Sellő eredetileg tartalék lóként szerepelt az olimpiai keretben. Azért indult végül Berlinben, mert Platthy első számú lova elpusztult az olimpia előtt. A lovas zsenialitását igazolja, hogy tartaléklovával tudta elérni hazánk eddigi legkimagaslóbb eredményét. Csapatban helyezetlenül végeztek.

– A nógrádverőcei születésű Endrődy Ágoston a military csapat tagjaként utazott Berlinbe. Az olimpiai militaryn Pandúr nevű lovával az 5. helyen végzett (ez második legjobb magyar lovas olimpiai eredmény).

– Megalakul a Salgótarjáni Sport Egylet atlétikai szakosztálya, amely azóta is működik, jelenleg Salgótarjáni Atlétikai Club néven.

75 éve történt
– Menczel Iván (Karancsalja, 1941. december 14. – Salgótarján, 2011. november 25.) a Salgótarjáni Bányász csapatában kezdte a labdarúgást. Az 1968-os olimpián aranyérmet szerzett labdarúgásban, a Bp. Vasas színeiben. Összesen 7 mérkőzésen szerepelt és 3 gólt ért el.

– 1941. november 5-én megszületett Máté Csaba, a Salgótarjáni Atlétikai Club jelenlegi edzője, elnöke, aki volt az év ifjúsági versenyzőjének edzője is.

Az első Ugrógálát 30 éve rendezték meg

Az első Ugrógálát 30 éve rendezték meg

70 éve történt
– Szalay Miklós Salgótarjánban, 1946. december 6-án született. 1964 és 1974 között a Salgótarján Bányász csapatában szerepelt. Összesen 184 mérkőzésen játszott és 29 gólt szerzett. Legnagyobb sikerük egy 1967-es MNK döntőbe jutás és az 1971–1972-es idényben elért bajnoki bronzérem, amellyel a vidék legjobb csapata lettek. 1972-ben egy alkalommal szerepelt a válogatottban és tagja volt 1968-ban a mexikóvárosi olimpián aranyérmet szerzett csapatnak, melyben kétszer lépett pályára.

65 éve történt
– 1951 áprilisában jött létre a nógrádi atlétikai szövetség jogelődje, a Nógrád Megyei Társadalmi Atlétikai Szövetség.

60 éve történt
– A salgótarjáni születésű Tóth Gyula, a Budapesti Honvéd SE színeiben jutott ki Ausztráliába, az 1956-os olimpiára, ahol a 67 kilós könnyűsúlyú birkózó kötöttfogásban bronzérmet szerzett, míg szabadfogásban negyedik lett.

– 1956-ban Magyarország adott otthont az UEFA ifjúsági tornájának, a felújított salgótarjáni stadionban (mai nevén Szojka Ferenc Stadion) két meccset is rendeztek (március 28-án Bulgária–Anglia 2:1 és március 31-én Románia–Lengyelország 1:0).

55 éve történt
– 1961. január 19-én, Salgótarjánban született az ökölvívó Farkas Sándor, aki az 1980-as moszkvai olimpián az SBTC színeiben szerepelt, harmatsúlyban (54 kg) a selejtezők során búcsúzott.

– 1961 nyarán adták át Salgótarján (és az egész megyeszékhely) ékszerdobozának számító „Sese-pálya” jelképét, a klubházat.

50 éve történt
– Mecser Lajos, az SBTC kétszeres olimpikon hosszútávfutója 1966-ban, Londonban 6 mérföldön új Európa-csúcsot állított fel (27:23,8 perc). A budapesti Európa-bajnokságon második lett 10.000 méteren (28:27,0). Ebben az évben Rózsavölgyi háromezres magyar csúcsát döntötte meg. Győzött a tekintélyes párizsi „l’ Humanité” mezei futóversenyen is.

– 1966. december 17-én, Salgótarjánban született Bereczki Brigitta, kétszeres olimpikon biatlonos, aki 1992-ben, Albertville-ben, 15 kilométeren 44., 7,5 kilométeren 61. lett; két év múlva, Lillehammerben mindkét számban a 65. helyen zárt. Csapatban 16., illetve 15. hellyel gazdagodott.

– 1966. november 10-én, Salgótarjánban született Papanitz Zoltán sportlövő, aki sorozatban három olimpián (Szöul, Barcelona, Atlanta) is szerepelt, újpesti színekben.

– Szintén 1966-ban született Hegyi Judit, az SKSE korábbi kiváló futója, aki a mai napig három távon is tartja a nógrádi megyecsúcsot: 800 méteren 2:07,0 perccel (1987), 1500 méteren 4:19,73 perccel (1991), valamint 3000 méteren 9:34,89 perccel (1991). 2014-ben hunyt el.

45 éve történt
– Kiváló ökölvívónk, Botos András első nógrádiként (bár a Honvéd színeiben) szerepelt Európa-bajnokságon, Madridban ezüstérmet szerzett.

– 1971 májusában adták át a balassagyarmati Nagyligeti sporttelepet.

Az idén 45 éves Kovács Dusán 20 éve szerepelt az atlantai olimpián

Az idén 45 éves Kovács Dusán 20 éve szerepelt az atlantai olimpián

40 éve történt
– Botos András második olimpiáján szerepelt Montrealban, és könnyűsúlyban ötödikként zárt az SBTC színeit képviselve. Az ökölvívók közül ő jutott a legtovább. Nagy mérkőzést vívott az orosz Szolominnal, akit csak a pontozók láttak jobbnak.

– Az elszármazottak közül a nógrádi származású Gubányi Ernő, a Tatabányai BSE csapatából jutott ki az olimpiára, és a hatodik helyezett kézilabdacsapat tagja volt (5 meccsen 11 gólt szerzett), míg csapattársa, a salgótarjáni származású súlyemelő Stark András szintén hatodik lett (váltósúly, 75 kg) 315 kilós eredményével (140 és 175). Az ipolysági születésű Vass Károly, az Elektromos színeit képviselve volt Gubányi csapattársa.

– 1976. március 13-án átadták a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokot. 2008-ban nagy felújításon esett át.

– 1976. május 17-én, Salgótarjánban megszületett Bekecs Zsuzsanna, aki biatlonban kétszer is részt vett téli olimpiai játékokon (Nagano, Salt Lake City).

– A Sese női tőrcsapata 1976-ban feljutott az NB I-be.

35 éve történt
– A Salgótarjáni Városi Tanuszoda 1981-ben került átadásra.

30 éve történt
– 1986. szeptember 19-én első alkalommal rendezték meg Salgótarján Fő terén az Ugrógálát, ami 1999-ben a Somoskői vár alá költözött. A viadal formabontó módon az emberek közelébe vitte az atlétikát. A 23 alkalommal megrendezett gálán 5 földrész, 36 ország ugrói vettek részt, köztük 15 olimpiai- és világbajnok. A rendezvény híre bejárta az egész világot.

– Az első Ipoly Gyalogló Gálát 1986 szeptemberében rendezték Balassagyarmaton, még a Lebó János-emlékverseny keretén belül, női 5 kilométeres távon. A premier olyannyira jól sikerült, hogy Benedek Krisztina (GEAC) rögtön országos ifjúsági csúcsot gyalogolt. Olimpiai- és világbajnoki helyezettek sora fordult meg a nógrádi városban. A verseny keretében 1996-tól rendezték meg a fiatalkorúak gyalogló csapatbajnokságát.

Kétszeres olimpikon biatlonosaink közül Bereczki Brigitta (balra) 50, Bekecs Zsuzsanna 40 éve született

Kétszeres olimpikon biatlonosaink közül Bereczki Brigitta (balra) 50, Bekecs Zsuzsanna 40 éve született

20 éve történt
– Az idén 45 esztendős Kovács Dusán (Balassagyarmat, 1971. 07. 31.) kisebb sérüléssel érkezett az atlantai olimpiai játékokra, ahol 400 méteres gátfutásban indult. A balassagyarmati Vitalitás SE atlétája 48,57 másodperces új országos csúccsal az elődöntő egyik futamában ötödik lett, végül a 11. helyen zárta az olimpiát.

– A Salgótarjánban született, és a sportággal is itt ismerkedő Papanitz Zoltán (UTE) két számban szerepelt az olimpián, légpisztolyban 19., míg szabadpisztolyban a 28. lett.

– A Salgótarjáni Atlétikai Club jelenlegi edzője, Kadlót Zoltán Belgrádban félmaratonon új országos csúcsot futott, a 62:22 perces időnél a mai napig nem futottak jobbat.

10 éve történt
– 2006 májusában adták át a balassagyarmati műfüves labdarúgó pályát, ami az első volt Nógrád megyében.

5 éve történt
– A salgótarjáni Papp Ildikó Oslóban először szerepelt északi sí világbajnokságon, fővárosi színekben két számban is érdekelt volt, azóta további két vb-t is megjárt már.

Összeállította: Bakos László